Ember volt, művész volt, pedagógus volt. Eszményeihez töretlenül ragaszkodott s ezeket az eszményeket ültette át tanítványaiba is. Mélységes humanizmusa minden szavában, tettében kifejezésre jutott.
Horváth József 1891-ben született a Veszprém megyei Kemenesszentpéteren. A Képzőművészeti Főiskolán és Nagybányán tanult. Műfajteremtő mestere lett választott festési módszerének, az akvarellnek. Sohasem festett fejből. A kiindulópont mindig a látvány volt, s azt tökéletesen megismerve és birtokba véve rögzítette omlós, puha színfoltokkal, sajátosan „horváthos” akvarell technikájával papírra. Minden témakörben maradandót alkotott, de hírét és szakmai sikerét páratlan akt- és zsánerképeinek köszönhette.
1942-ben festett „Mi lesz veled?” című halk líraiságú az emberek lelkiismeretét felrázni akaró művéért Munkácsy-díjjal tüntették ki.
Intézetünkhöz 1921-ben került mint fiatal rajztanár. Már megjelenése is – magassága jócskán meghaladta a 190 cm-t – imponálóan hatott, ő volt a reálisták szeretve tisztelt „Hosszi”-ja. Ifjú korában kitűnő úszó volt, de idősebb korában sem hiányoztak súlyzói a műteremből, melyekkel rendszeresen gyakorlatozott. Nem mindennapi testi erővel rendelkezett. Egyenesség, gerincesség jellemezte ezt a kristálytisztaságú embert, aki mindenben az egyszerűséget kedvelte. Ezért húzta szíve a szegények, az elesettek felé. Mindenkit emberi értékei, nem pedig származása miatt becsült. Egész rajztanár generációt indított el a művészpedagógus pályán. Sebestény Ferenc, Ákos Ernő, Reinecker János, Richly Emil, Szarka Árpád, Varga László, Schey Ferenc, Kunt Ernő (Munkácsy- díjas) rajztanár-művészek és Szakál Ernő Munkácsy-díjas szobrászművész vallhatták első mesterüknek Horváth Józsefet.
Nem született soproninak, de hű volt a városhoz. Hívták többször máshová, hívták tanárnak a Képzőművészeti Főiskolára is. Nem ment. Itt élt, alkotott és itt halt meg 1961-ben. A szeretett város és az emlékezés utólag tisztelte meg a Soproni előnévvel.