Fenntarthatóságra nevelési tevékenységeink a 2022-2023-as tanév 1. félévében
2022. október 18.
Diákjaink a „Sustainable Ambrosia Management” című szakmai projekt előadásain vettek részt a Városházán.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal az osztrák-magyar közös, határon átnyúló projekt szakmai keretében szervezett konferenciákat. A szakmai programok, előadások központi témája a parlagfű elleni védekezés, a parlagfű egészségügyi kérdései, valamint a parlagfű-felderítés.
2022. október 11.
Gimnáziumunk kiemelt partnere a "Klímatudatos Sopron 2030" projektnek, melyet Sopron MJV Önkormányzata valamint az MVM valósít meg. Ennek keretében szemléletformáló előadásokra került sor gimnáziumunkban 2022. október 11-én, kedden az 1-2-3-4. órában a Díszteremben. A rendezvény keretében a Fertő-Hanság Nemzeti Park munkatársai tartottak előadásokat diákjainknak.
2022. október 8.
A centenáriumi tanévünk alkalmából „Tízezer lépés kéne csak" címmel ökoiskolai tetamitkus napot szerveztünk. A környezetnevlési program keretében a 7-11. évfolyamos osztályaink, a szervezett túranapon a Soproni-hegységben barangoltak. A 12. évfolyamos osztályaink pedig az ökotudatosság jegyében szervezett csapatépítő tréningen vettek részt.
2022. október 3-7.
Diákönkormányzatunk október 1. hetében rendezte az őszi papírgyűjtést. A 8. B osztály tanulói adták le a legtöbb papírt. A papírgyűjtésen első helyezést elért osztály egy éjszakai túrát nyert túravezetővel.
2022. szeptember 22.
Az Európai Autómentes Naphoz csatlakozva iskolánk diákönkormányzata meghidrette a "Bringázz a Széchenyibe!" programot. Ezen a reggelen frissen sült pogácsával és édes, roppanós almával várták a bringával, rollerel érkező gyerekeket és tanárokat. A hideg időjárás ellenére kampányunkkal megduplázták a kerékpárral érkező diákok számát.
Köszönjük a Tuttifrutti zöldségkereskedésnek a felajánlott almákat!
2022. augusztus 31.
Hagyományosan augusztus utolsó munkanapján szervezzük meg gimnáziumunk Fecskenapját. Ezen a napon a Diákonkormányzatunk játékos, ismerkedős programot szervez minden újonnan érkező diáktársuknak. Ökoiskolaként fontosnak tartjuk, hogy bejövő osztályaink diákjai már rögtön lássák, hogy számunkra fontos a fenntartható fejlődés. Ezért már a legelső programon is próbáljuk szem előtt tartani ezt a szemléletet. Minden új diákunk kis kézzel készített egyedi kavicsot kapott ezen a napon emlékbe a nagyszerű programokon kívül.