Köszöntő

Öregdiák Társaim, Széchenyis Barátaim!

Tisztelettel és örömmel köszöntelek Benneteket. Honlapunk elsődleges célja, hogy minél többen megtaláljatok minket, tájékozódjatok tevékenységünkről, programjainkról, terveinkről. Kapcsolódjatok be, gyertek el rendezvényeinkre, javasoljátok azok esetleges kibővítését.

Köszöntöm az Alma Mater vezetőit, tanárait, dolgozóit és megköszönöm a nekünk nyújtott segítséget. Szívesen részt veszünk az iskolánk szervezte programokon és szerény anyagi lehetőségeinkhez mérten támogatjuk oktató-nevelő munkáját.

Ave et vale gymnasium nostrum!

Németh Kálmán

elnök (2004-2017)

Adószám: 18973578-1-8

Számlaszám: 59100401-10054134 / Takarékbank – Sopron, Várkerület 18.

Alapszabályunk:

oregdiak-tarsasag-alapszabaly.pdf

 

Törzsasztal

2016-ban elnökségünk elhatározta, hogy a folyamatos kapcsolattartás érdekében a GYÓGYGÖDÖRBEN egy törzsasztalt létesít, ahol az öregdiákok minden hónap első (hétköznap) péntekén találkoznak és az elnökség legalább egy tagja fogadja a megjelenteket.

A kezdeményezés jó ötletnek bizonyult. Az oldott hangulat lehetőséget teremt a diákélményeket felidéző anekdotázásra, de akár érdemi megbeszélésekre is. És persze nem feledkezhetünk el a finom étkekről, soproni borokról sem.

Elnökség

Szemző Gábor

elnök
Érettségi: 1958

Dékány Zsigmondné

gazdasági titkár
Érettségi: 1976

Márkné Ettlinger Zsuzsa

megbízott elnökhelyettes
Érettségi: 1972

Dr. Mentes Gyula

Érettségi: 1968

Szalay Csaba

Érettségi: 1962

Dr. Szováti Szabolcs

Érettségi: 1994

Varga Jenő

Érettségi: 1965

Vörös Ákos

Érettségi: 1974

Programok

Kérések, felhívások

Galériák

Tartalom