Fenntarthatóságra nevelési tevékenységeink a 2021-2022-es tanév 2. félévében
2022. augusztus 31.
Országos 2. helyezést ért el a Fandák Ajándék, Simon Réka, Kónya Máté, Szittyai Gergő alkotta kvartett a Zöld Gömb Televíziós Környezetvédelmi Versenyen.
A televíziós vetélkedőre ugyan az előző tanév végén került sor, az eredményt azonban csak most, a műsor adásba kerülését követően publikálhatjuk. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem aulájában rendezett versenyen, a szeptembertől már végzős tanulóink - Ajándék 12.C, Réka 12.B, Máté és Gergő 12.A – pszichésen és fizikailag is állták a sarat. Gimnáziumunk csapata bátran és taktikusan játszva magabiztosan nyerte elődöntős csoportját. A döntőben a legjobb hat csapat mérte össze a tudását. Diákjaink itt is kiválóan helyt álltak, és nagy csatában az előkelő második helyet szerezték meg.
A linkre kattintva megtekinthetőek a vetélkedő egyes epizódjai: https://zold-gomb.hu/adasok/
2022. július 2-8.
A Bringás Vándortáborban az idei évben 20 diákkal barangoltuk be júliusban a Vértes, Gerecse hegységek gyönyörű természeti szépségeit, vár romjait, érdekes látnivalóit. Túránk utolsó napján elérkeztünk a Velencei-tóhoz, amelyet körbetekertünk és strandoltunk. Az Etyekről induló 230 km-es kerékpár túra felejthetetlen élmény maradt mindannyiunk számára.
2022. július 4-7.
Hagyományainkhoz híven ismét Fertújlakon, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Csapody István Természetiskolájában rendeztük meg nyári Természettudományos Táborunkat a leendő hetedikeseink számára. Gimnáziumunk és a Fertő-Hanság Nemzeti Park kapcsolata évtizedekben mérhető. A kiválóan működő szakmai együttműködésnek köszönhetően, számos tábort, terepgyakorlatot bonyolítottunk le közös szervezésben. A Természettudományos Tábor is ennek a partnerségnek az eredménye, melyet minden évben megszervezünk a bejövő hatévfolyamos gimnáziumi osztályaink számára.
Táborunknak többes célja van. A megismerkedés, a környezeti nevelés, a játszva tanulás mellett talán a legfontosabb, hogy a felnövekvő generációknak utat kell mutatnunk egy jobb, élhetőbb jövő irányába. Táborunk a felhőtlen jókedv, az együtt tanulás megélése, a közös élmények mellett, ezt a magasztos célt is hordozza.
2022. július 2.
A Zöld Sopronért Társaság szervezésében iskolánk diákjai az Erzsébet-kert könyékén gyűjtötték össze az eldobált szemetet. Csapatunknak sok zsák eldobált szemetet sikerült összeszedni egy tisztább Sopronért.
2022. június 4.
Gimnáziumunk belső rendezvényeinek, ünnepségeinek szervezésénél is fontos szempont a fenntarthatóság és a környezetvédelem. Szem előtt tartjuk, hogy minél kevesebb energia felhasználásával és minél kevesebb hulladék termelésével emlékezzünk meg a jeles napokról. Erre is kiváló példa volt a Nemzeti Összetartozás Napjára szervezett látványos, ötletes és környezetbarát flashmob.
Az iskolaudvaron összegyűlt sok-sok diák és tanár által megalkotott összkép a legfontosabb üzenetét jelképezte ennek a napnak: éljünk mi magyarok bárhol a Kárpát-medencében, vagy bárhol a világon - ÖSSZETARTOZUNK!
2022. május 31.
Egy osztrák-magyar oktatási együttműködési projekt keretében iskolán több mint 600.000 Ft értékű kísérletező csomagot kapott. A csomag tartalmaz többek között, egy nagyfelbontású elektromikroszkópot, valamint alternatív energiák (nap és szél) szemléltetésére alkalmas kísérletező eszközöket. A kísérleti eszközöket a Soproni Egyetem képviseletében dr. Katona György oktatási rektorhelyettes és dr. Varga László a Benedek Elek Pedagógiai Kar dékánja ünnepélyes keretek között adták át. A kísérletező csomag hatékonyan segíti az élményalapú oktatást és a fenntarthatóságra nevelési tevékenységünket.
2022. április 30.
Udvari szerenáddal búcsúztak diáktársaiktól végzőseink április 29-én. Felelős gondolkodású ökoiskolaként a környezetre káros lufieregetés hagyományát megszüntettük. A Tanulmányi Erdőgazdaság jóvoltából egy-egy ezüstfenyő-csemetét kaptak emlékül a 12. osztályosok.
2022. április 19.
Diákjaink a Soproni Egyetem és a Zöld Sopronért Társaság szervezésében az időjárás viszontagságaival dacolva 150 facsemetét ültettek el. A fák megőrzik a víztartalékot, óvnak az elsivatagosodástól, megállítják az eróziót, megőrzik a biológiai sokféleséget, jót tesznek a léleknek, zöld színük nyugtató hatású. Egy év leforgása alatt egy átlagos fa 12 kilogramm szén-dioxidot lélegzik be, és egy négyfős családnak elegendő mennyiségű oxigént lélegzik ki.
2022. április 1.
GeoNight 2022 – A Földrajz Éjszakája
Az európai tavasz elmaradhatatlan részévé vált a határokon és kultúrákon átívelő GeoNight rendezvénysorozat, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a geográfia hasznosságára, fontosságára. Az EUGEO, az európai földrajzi társaságokat összefogó ernyőszervezet, ebben az esztendőben április 1. pénteket jelölte meg a Földrajz Éjszakájának. A Nemzetközi Földrajzi Unió (IGU) jóvoltából - immár második alkalommal - Európán kívüli országok is részt vesznek a GeoNight események szervezésében. A hangsúly minden esetben a játékos, kötetlen programokon van, melyek meg tudják szólítani a fiatalabbaktól az idősebbekig a különböző generációkat.
Idén gimnáziumunk is szervezője, rendezője és ezáltal egyik helyszíne volt ennek a nagyszerű rendezvénysorozatnak, ahol több a fenntarthatósággal kapcsolatos program is szerepelt. Bemutatkozott a Zöld Sopronért Társaság, illetve Tóth László (földrajz-történelem szakos középiskolai tanár, Révai Miklós Gimnázium, Győr) és Treml Júlia (gimnáziumunk volt tanulója, geográfus, Széchenyi Egyetem, Győr) a divatipar környezetszennyező hatásáról tartottak előadást.
2022. március 7.
A Soproni Széchenyi István Gimnázium közössége is segíti az Ukrajnából érkező menekülteket
A Szent Márton Ház kezdeményezéséhez csatlakozva iskolánk diákjai, a szülői munkaközösség és a tantestület tagjai az elmúlt héten adományokat gyűjtöttek a háború elől menekülőknek.
Az összefogás eredménye: 18 nagy zsák paplan, takaró, hálózsák, törölköző, ruhanemű, 20 nagy kartondoboz tartós élelmiszer, 15 nagy doboz tisztálkodási eszköz.
Csütörtökön és pénteken személyautók, szombaton kis furgon szállította az összegyűjtött csomagokat a Szent Márton Házhoz.
Sánta Ferenc gondolatát tartjuk érvényesnek: „Nincs olyan érdek, amely megérne egy háborút, akármilyen érdeknek legyen az feltüntetve.”
2022. február 11.
Február 7-11. között tantárgyakon átívelő projekthetet szerveztünk innovatív "digitális" osztályainknak. A két osztály tanulóinak ezen a héten nem voltak rendes tanóráik, ehelyett az egészséges táplálkozás (9.D) és az ökoiskola (10.D) témaköreiben dolgoztak a diákok egy-egy komplex projekten. A tevékenységet csapatokban végezték, elosztva egymás között a szerepköröket, feladatokat, valamint az osztályból választott "vezetők" irányították a teljes munkafolyamatot is.
2022. február 7.
Iskolánk is csatlakozik a „Passzold vissza Tesó!” használt mobiltelefon újrahasznosítási kampányhoz a Zöld Egyesület közreműködésével. ). Ezáltal is támogatjuk a veszélyeztetett afrikai állatok (hegyi gorillák, csimpánzok, bonobók) élőhelyének megmentéséért dolgozó Jane Goodall intézetet. A „visszapasszolt” készülékeket újrahasznosítás céljából a Zöld Kezek Egyesület juttatja el a magyar Jane Goodall Intézetbe.
A Zöld Kezek egyesület két tagja Almási-Thomka Orsolya és Lantos Katalin december rendhagyó órákat tartott gimnáziumunkban a régi mobilok visszagyűjtésének fontosságáról.
Iskolánk gyűjtődobozait Halwax Kinga és Szőke Luca 10. B osztályos tanulók készítették el újrahasznosított kartondobozokból. A gyűjtődobozok a díszteremben és a büfé előtti helyiségben lettek elhelyezve.