Profile picture for user Tóth Gyula
Szak
angol nyelv és irodalom
orosz nyelv és irodalom

Már középiskolásként is ebbe a gimnáziumba jártam (1978 és 1982 között), majd rövid kitérő után a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen folytattam tanulmányaimat, ahol 1989-ben végeztem angol-orosz szakos középiskolai tanárként. Közben már 1988 szeptemberétől teljes állásban elkezdtem tanítani a Széchenyiben, ahol azóta is dolgozom. Ma már csak angol nyelvet oktatok.

Ebbe a gimnáziumba járt a feleségem is, és itt végezte középiskolai tanulmányait egyetlen gyermekünk is.

Munkám során a legfontosabb elvnek a következetességet tartom, ami nélkül, véleményem szerint, senki sem lehet sikeres a tanári pályán. Bár szigorúnak tartanak, ami valószínűleg az előbb említett törekvésből fakad, igyekszem ezt humorral feloldani az óráimon. Remélem ez többnyire sikerül is. Örömmel hallom, ha egy-egy régi tanítvány arról számol be, hogy a gimnáziumban tanult angol ismereteit munkája során kamatoztatni tudja.

A szabadidőmben is leginkább az angol nyelvvel szeretek foglalkozni bármilyen formában. Emellett a filmek és a zenehallgatás tud igazán kikapcsolni.