A mai nap már talán kijelenthető, hogy az SzSzP, azaz a Széchenyis Színjátszó Palánták az iskolai élet egyik legfontosabb részét képzik. A csapat nemcsak előadásokkal, de külön programokkal, illetve kollaborációkkal járul hozzá a gimnáziumunk életéhez.
A történetük a 2023/2024-es tanév végén kezdődött, amikor öt, a Soproni Petőfi Színház színháznevelési programjába tartozó diák; Czaher Gergely Sebestyén, Egész János, Horváth Kristóf Bálint, Szedenics Dominik, Vörösmarthy Zara Rózsa, tervezni kezdte a színkört. Választottak maguk közül egy vezetőt, Szedenics Dominikot, akit az akkori hat évnyi tapasztalata, vezetői ambíciója alapján neveztek ki. Így egyeztettek Farkas Gábor Ákos igazgató úrral, aki teljesen nyitott volt a kezdeményezésre. A csoport elindulásához már csak két információra volt szükség, egy névre, ami a fent említett SzSzP lett. Ezen kívül pedig egy fontos kérésben kellett döntést hozniuk. A színjátszókör szakkör, vagy önképzőkörként fog-e működni? Míg az előbbit egy tanár irányítja, utóbbiért egy diákvezető felel. Mivel eredeti céljaikban is az önképzőkör szerepelt, így nem gondolkodtak sokat. A megbízott vezetővel, Szedenics Dominikkal, illetve Farkas Gáborral, mint felügyelő tanárral vágtak neki a toborzásnak.
Négy embert személyes ismertségből csábítottak a csapathoz; Izsák-Rudolf Gergő, Honti Júlia, Nagy-Máthé Ákos, Pógyor Csenge, illetve további két embert az iskola közös csevegési felületéről, a Teamsre kirakott csatlakozási felhívás alapján hoztak a csapathoz; Bschaden Dana, Fodor Dóra Veronika. Így alakult ki a 2024/2025-ös tanév elejére a széchenyisek színköre 11 résztvevővel.
A csapat 2024. október 17-én kezdett bele a közös munkába. Először megismerkedtek egymással, majd kisebb drámajátékokat játszottak, amikből megtanulhatták a színpadi beszéd alapjait, a fontosabb légzéstechnikákat, illetve megtapasztalhatták, hogy milyen a másikkal dolgozni. Az első hónap végeztével már az improvizációs játékokon volt a hangsúly, amelyekkel a színpadi jelenlét erősítése volt a cél, ezen felül pedig a gyerekek kreativitásának a növelése.
Miután a csapattagok elkezdtek egymásra hangolódni, elkezdték a rendes munkát. A Soproni Petőfi Színház akkor már a második évben hirdette meg az Ádámok és Évák c. programját, amelyben diákok állhatnak a színpadra és mutathatják meg tehetségüket. Ebben az évben az „Így írtok Ti! – Így játszunk mi” címet kapta a sorozat, ahol a diákoknak egy közös olvasmányélményre kellett támaszkodniuk, majd valamilyen formában feldolgozni azt. A színjátszók választása egy olyan színházi előadás volt, amelyben pár embernek már adódott volna lehetősége játszani, de végül a darab nem került bemutatásra a soproni teátrum deszkáin. Ez az előadás Pirko Saisio Betonéjszaka nevezetű könyvéből készült el, amelynek alapjául Németh Ervin színpadi adaptációja szolgált. Ám ebben az alapban több felnőtt színész is szerepet kapott, amelyeket Szedenics Dominik teljesen kiírt a történetből, helyükre pedig kamaszszereplők kaptak helyet. Az előadásra való készülés nagyjából két hónapig tartott, ahol a csoport megismerkedett a karakterekkel, az ő szándékaikkal, illetve a belső érzelmeikkel is. A próbafolyamat után pedig 2025. február 3-án és 4-én is a színpadon álltak ezzel az előadással. Ráadásul nem is csak úgy álltak a színpadon, szabályosan élvezték a színpadi létet, és a megszeppenés egy apró csírája sem volt észrevehető. A zsűrit is annyira lenyűgözte az előadás, hogy nem tudott mellette szó nélkül elmenni. A csapatot a legőszintébb lelki realitás drámájáért tüntette ki oklevéllel, Horváth Kristóf Bálintot a legjobb férfi szereplőnek járó díj illette, Szedenics Dominikot pedig az ígéretes rendezői bemutatkozásért jutalmazta a három tagú zsűri. A csapat utólagos elmondásai szerint itt kovácsolódtak össze igazán, és született meg valóban az az SzSzP, amit ma is ismerünk.
Az élet viszont nem hagyta őket pihenni, azonnal új kihívás elé sodorta őket. Iskolánk egyik tanára, Greksza Tünde tanárnő kérte fel a csoportot arra, hogy egy rövid, nagyjából tíz perces műsort készítsenek a kommunista diktatúra áldozatairól szóló megemlékezéshez. Ehhez egy rádióműsor szolgált alapul, amelyet a vezetőjük iskolai keretek közé írt át, ahol egy tanórába csöppenünk. Itt beszélgetnek a gyerekek a nagyszüleiktől hallott emlékekről, az olvasmányaikról és alapvető tudásukról a témával kapcsolatban. Az előadásban fellelhető volt a híres Bye bye Szása című dal, de emellett utalásokat találhattak benne a nézők Márai Sándor Föld, Föld…! és Polcz Alaine Asszony a fronton regényeiből is. A rövid jelenetet két és fél hete volt megalkotni a csoportnak, de ez sem okozott nekik akadályt. Az előadás napján február 21-én a Tanárnő bevezetője után a színjátszócsoport került főszerepbe, akik minden probléma nélkül vették a megpróbáltatásokat. Ezt az előadásukat is kétszer adták elő, és mindkét alkalommal egy beszélgetésre, feldolgozó foglalkozásra került sor a rendezővel. A megbeszélés során érintették a kommunista diktatúra jellemzőit, a könyvekre vonatkozó utalásokat, illetve az akkori rendszer nyomorát is. A második előadásukról felvétel is készült, amely megtekinthető az iskola YouTube oldalán.
Ezután egy kisebb pihenő következett, de az év során szerzett népszerűségnek köszönhetően nem hagyták sokáig semmit tenni a fiatalokat, az ő nagy örömükre is. A tavasz nagy feladata ugyanis a ballagási műsorban való közreműködés lett. Két tanárnővel is, a főszervező, Juhászné Sebestyén Andrea és segítője, Dantesz Tamásné Ágnes tanárnővel munkálkodtak egy felejthetetlen élményért. A két tanárnő verseket, dalokat hozott, illetve egy olyan kívánságuk volt, hogy az előadás kövesse végig a középiskolás éveket. Az előadásban szerepet kapott ezek alapján az iskolába való első belépés, az elveszettség érzése, aztán az első osztálykirándulás, majd az osztályban kitörő szerelmi viharok, ezután a továbbtanulás kérdése, végül pedig az érettségi előtti utolsó pillanatok. Bár egy ilyen nagy ünnepre készülni hatalmas felelőséggel és néhol feszültséggel jár, az iskola zenekarával kiegészülve, egy igazán felemelő, illetve érzelmes műsort adott május első napján a végzősöknek a társulat.
Az előadásaik itt véget értek, de a munka koránt sem. Már az év végére kialakult Szedenics Dominik fejében a következő év nagy projektje, amely egy saját, önálló előadás elkészítése. Ennek a folyamatába kezdtek bele. Azokon az alkalmakon amikor még találkoztak a nyáriszünet elött, elkezdtek ismerkedni a témával improvizációs jeleneteken keresztül, és ötleteket adtak Dominiknak, aki ekkor már hevesen írta a szövegkönyvet. Majd elérkezett a nyár. Ezalatt pedig elkészült a szöveg is, amivel már rögtön a szünet után nekiálltak dolgozni.
A 2025/2026-os tanév kezdetén további három tanuló csatlakozott a társaságba; Pógyor Sára, Pregardt-Paur Eszter és Vörösmarthy Deli Levente. Így lett teljes a Célkeresztben alkotócsapata. Rögtön a tanév első csütörtökén 2025. szeptember 4-én munkához láttak. Az első alkalommal megismerkedtek a történettel, a karakterekkel, illetve a szöveggel is. Az elkészült szövegkönyvet is a kezükbe kapták, ami 21 jelenetből és 30 oldalból állt.
A Célkeresztben dráma Daniel Höra azonos nevű regényének motívumai alapján íródott. A középpontjában a gyerekek mindennapjait érintő konfliktus áll. Egy tanév végi buliban lefotóznak két osztálytársat miközben csókolóznak, ám a csavar benne, hogy mindkét szereplő, akik a fotón vannak, mással járnak. Ez a kép pedig a főszereplő, Robert, profiljáról kikerül az internetre. Ezután Robertet az osztálya kiközösíti, digitális bántalmazások áldozata lesz. Eközben a kibontakozni látszódó románcát a holland cserediákkal, Miekével, is felforgatják a történtek.
Ezzel a rendkívül aktuális, de megterhelő történettel kezdtek el munkálkodni a gyerekek. Minden héten csütörtökön újabb jeleneteket próbáltak, ötleteltek, a karakterek érzéseit mélyítették el magukban. A munka viszonylag gördülékenyen haladt, nem sokszor nehezítették meg a betegségek és egyéb kellemetlenségek. Olyan jól haladtak a munkával, hogy november közepére már egyben ment le a próbákon az előadás. Ezután már csak a bemutatóra kellett tökéletesíteni a produkciót. Ez is felettébb gyorsan megtörtént, így a csoport a teljesen saját előadását 2025. november 21-én bemutatta a szülőknek, rokonoknak, barátoknak.
Nem túlzás azt mondani, hogy az előadás hatalmas sikert aratott. A terem teljesen megtelt, 42 ember foglalt helyet az apró nézőtéren. Ők pedig imádták a darabot, és állva tapsoltak a diákoknak. Az előadás után gratulációk tömkelege érte a szereplőket, akik meghatódva álltak az osztályterem közepén. Ugyan így a következő héten is színpadra álltak az előadással. A 2025. november 27-ei előadáson is megteltek a sorok. A nézők között most is a családtagok, ismerősök és barátok foglaltak helyet, illetve több szakmabeli szem is figyelte a fiatalokat.
Az előadás sok dicséretet és egy kevés kritikát is kapott a hozzáértőktől. A csapat egységét, a darab dinamikáját, illetve a szívhez szóló történetmesélést emelték ki a színészek, és elmondták, hogy nagyon nagy teljesítmény ez, amit két és fél hónap alatt létrehozott a színjátszókör. Németh Ervin dramaturg is kiemelte pozitívumként a csapatmunkát, illetve a produkció ritmusát, ezenfelül apróbb technikai kritikát fogalmazott meg Szedenics Dominik, rendezőnek.
A pozitív visszhangon és véleményeken felbuzdulva a diákok tanáraiknak is bemutatták a Célkeresztbent. 2025. december 4-én a tanárok nagyrésze be tudott ülni a nézőtérre, és megtekintették a fiatalok munkáját. A tőlük érkező vélemények is nagyon bíztatóak és szívet melengetőek voltak. A gyerekeknek, illetve a tanároknak is egy örök élmény maradt ez a délután, hiszen ritkán adódik olyan, hogy tanár és diák nem tanórai keretek között tölt időt együtt.
Az első három előadás pozitív élményeiből építkezve megkezdődtek a tanítási órákon belüli előadások. Az osztályfőnökök a színkör vezetőjével, egyeztetve megbeszéltek egy közös időpontot, arra engedélyt kértek a vezetőségtől, és a színkör máris az iskola osztályainak adta elő saját darabját. Még decemberben sor került az első ilyen alkalomra, amin a 9.C vett részt. A harminc perces előadást pedig egy tizenöt perces feldolgozó foglalkozás követte a darab főbb etikai, erkölcsi és lelki kérdéseiről.
A téli szünetet követően sem állt le a munka, hiszen további előadás igények érkeztek a fiatalok felé, amiket ők nagyon nagy örömmel fogadtak. Rögtön a szünet utáni első héten már volt egy fellépésük a 11.D előtt, majd az azt követő két hétben további három osztály a 7.A, 11.A és a 8.B is részt vettek ezen az előadáson. Így január végére már nyolc alkalommal játszották le ezt az előadást. Innen viszont pihenőt kapott a Célkeresztben.
Ám más is akadt, amire koncentrálnia kellett a társaságnak. Újra vállaltak egy tíz perces jelenetet a Petőfi Színház Ádámok és Évák programjában. Az 2026. évi program címe a „Magyar kincsek – Csiszolatlan gyémántok” volt. Ezalatt olyan hazai műveket kellett keresniük a fellépő iskoláknak, amelyeket már elfelejtettek, vagy esetleg méltatlanul bánt velük az irodalmi kánon, esetleg még nem is hallottak róla az emberek. Ebbe a témakörbe tökéletesen illeszkedett Csokonai Vitéz Mihály Dorottya, avagy a dámák diadalma a fársángon című vígeposza. Ehhez a téli szünet előtt készült el a szöveg, és január elejétől kezdték el próbálni, bár sajnos sok körülmény nehezítette a próbafolyamatot.
Az egyik ilyen nehezítő tényező a síszezon és a sítáborok voltak. A csapat jelentős része elutazott, így nem tudtak próbálni, ráadásul még egy felkérés érkezett január közepén. A 11. évfolyam egyik osztályfőnöke Nagy Anna tanárnő kért segítséget a színjátszókörtől. A diáknapra kért egy kisebb előadást a társulattól, időutazás témában. Így Dominik megírta a nagyjából 10 perces előadást, és elkezdték bepróbálni. A próbák a diáknap hetén minden délután próbáltak azokkal, akik elérhetőek voltak, illetve néhány olyan fiatal, lelkes diákkal, akik jelezték csatlakozási szándékukat a színkörbe, ám sajnos hely hiányában nem tudtak még teljes helyet kapni a csapaton belül. A gárda tehát felforgatva állt színpadra a teljes iskola előtt 2026. január 30-án, de óriási sikert aratott a videójátékos időutazásával. Ezután pedig újra a fókuszba kerülhetett a Dorottya.
Két hetük maradt tehát befejezni ezt a darabot, amit előtte is csak két hétig tudtak csak próbálni. Viszont innentől nem volt pihenés. Minden csütörtökön gőzerővel folyt a munka. A csapat fáradhatatlanul dolgozott az előadás elkészítésén, hiszen a színház állt célkeresztjükben. Ezután már nem volt semmi, ami megakadályozta volna őket. Az első próba a színházban 2026. február 15-én volt, ahol már az elkészült előadáshoz csak a fényeket és a hangot kellett hozzá hangolni.
A bemutatóra pedig másnap, azaz 2026 február 16-án került sor. Aznap kora délután még egy próba előzte meg az esti fellépést, utána pedig minden készen állt az estére. A csapat lubickolt a színpadon, és minden pillanatát kiélvezték a színpadi létnek. A zsűri el volt ragadtatva a produkciótól, és kiemelte a csapat egységét, az értelmet és az érzelmeket a játék mögött. Ezen felül pedig kiemelték az apró technikai csínokat, amikkel szakmailag is egy felettébb élvezhető előadás lett.
Az ítészek a dicséreteken kívül másként is kifejezte a tetszését, mivel a csapat „A legjobb csapatmunka” címmel érdemelt ki oklevelet, rendezőjüket, Szedenics Dominikot pedig „A legelkötelezettebb színházi alkotó” néven tüntették ki.
Ezt követően még másnap is a színpadra álltak a Dorottyával hasonlóan nagy sikert aratva, bár másnap már nem volt zsűrizés. A szerdai napjuk egy kis pihenőt igényelt, majd csütörtök délután újból próbálni kezdtek, felújították az egy hónapig nem játszott Célkeresztbent, mivel pénteken két előadást is terveztek. Tették mindezt egy beugró játszóval, ugyanis egy szereplő egészségügyi okok miatt nem tudta vállalni az előadást. Ám a péntek, 2026 február 20.-a nem úgy alakult, ahogy tervezték. Sopronban nagy mennyiségű hó esett le, és a tanárok, diákok java nem tudott bejutni az iskolába. Így rendkívüli oktatási helyzet lépett fel. A nap megmentőjévé lépett elő a színkör, hiszen a három megtartott óra alatt négy évfolyamnak is előadták darabjukat. Így a lejátszott előadásaik száma tizenkettőre nőtt.
Márciusban sem tartott pihenőt a csapat. Március 4-én a 10. A osztály vett részt a Célkeresztben előadáson, másnap pedig a csapat Győrbe utazott, hogy a HILD-ben kétszer is megmutassák saját darabjukat. Így pedig összesen már tizenöt alkalommal játszották a Célkeresztbent. Ráadásul a csoport még a március 15-ei megemlékezésben is vállat egy kisebb szerepet, amikor a 10. D-hez csatlakoztak. A március vége sem telt el munka nélkül, hiszen március 20-án délelőtt a Deák Téri Általános Iskolában adták elő a sikerdarabot, délután pedig az Öregdiák Társaságnak játszottak az iskolán belül. Március 26-án sor került még egy előadásra, amire szülők, barátok, más diákok és az előadást még nem látó tanárok ültek be.
A márciust követő tavaszi szünet után sokáig nem volt alkalmuk találkozni az osztályozóvizsgák miatt, de a készülés nem állt meg, hiszen a hónap végén, április 24-e és 25-e napokon a Regionális Diákszínjátszó Találkozón vettek részt a Célkeresztbennel. Itt a közönség az előadás érzékenységét és őszinteségét emelte ki, ezen felül pedig egyes játszók külön dicséretet is kaptak, a zsűri pedig bronz kategóriába sorolta az előadást. Mindeközben tartott a szervezés, Szedenics Dominik Kiss József színhátigazgatóval folytatott egyeztetéseket, aminek keretein belül létrejött egy est, Ifjúsági előadások estje néven, ahol az SzSzP és a Berzsenyi színkör is színpadra állhatott a saját előadásával.
Ez a rendezvény május 12-én 19:00-kor a Liszt Ferenc Kulturális és Konferencia Központ Széchenyi termében került megrendezésre. Város szintű est lett belőle, ahova regisztrációval akárki beléphetett. A helyek nagyon hamar elfogytak, így teltház lett, megtelt a nézőtér 240 helye. Mind a két produkció nagy ovációt kapott, és a nagy sikert a végén egy közös meghajlással ünnepelték a játszók.
Az év vége pedig a Célkeresztben felvételével zárult a csoportnak. A vágott verzió megtekinthető lesz az iskola YouTube oldalán. Ezen kívül vendégül látják egy délután keretén belül Labán Roland, Marosszéki Tamás és Pintér Gábor színművészeket, akik velük együtt fognak játszani a srácokkal. Ezután pedig a végzős tagok búcsúztatása és az eddigi élmények felidézése maradt az utolsó két alkalomra.