Nos, az épület történetébe belekezdve állapítsuk meg, hogy a Templom utca 26. alatti iskola csak részben épült annak a katolikus alreáliskolának a számára, amellyel intézményünk históriája elkezdődött. Azért csak részben, mert az épületben az ugyanazon felekezetű elemi iskola is otthonra talált, amely 35 évig kényszerű „társbérlője” lett az intézménynek. Az 1857-es közös beköltözéskor az alreáliskola már hét tanévet tudhatott maga mögött, amelynek eddig a Városmajor (Várkerület 44.) volt a helyszíne. Ám ettől az évtől kezdve ez, a hajdani sörház helyén épült iskolaház lesz az intézmény mai napig terjedő történetének háttere. 1868-tól itt fog elindulni a főreáliskola kialakítása a katolikus alreáliskola felekezeti jellegének megszüntetésével és a szintén felekezetét feladó evangélikus alreáliskola becsatlakoztatásával, valamint az évfolyamok számának hatra növelésével. Ez a főreáliskola 1876-ban itt válik állami intézménnyé, majd 1930-tól reálgimnáziummá, 1935-től gimnáziummá.
A kezdetekről való ismereteink elmélyítésére álljon itt egy részlet az 1941/42-es értesítőből. A kiadvány históriai összefoglalójának első mondatai azért is kerülnek ide, hogy illusztrálják az értesítőkben évről évre megismétlődő iskolatörténeti fejezet tipikus bevezetőjét:
Az intézet alapítási évének az 1850. esztendő tekintendő. Amikor Sopronban egy katolikus jellegű alreáliskola keletkezett, amely 1850. évi október hó 1-én nyílt meg. 1853-ban az ág. h. ev. hitközség állíttatott fel egy evang. jellegű alreáliskolát. A két felekezeti jellegű reáliskola 1868-ban egyesíttetett s 1876-ig községi főreáltanoda néven szerepelt. 1875-ben a hatosztályú reáliskola nyolcosztályúvá alakult. 1875-ben megnyílt a hetedik s 1876-ban pedig a nyolcadik osztály. Az első érettségi vizsgálat 1876-ban volt. Iskolánk 1876. január 1-től kezdve állami jellegűvé lett.
Na, de térjünk vissza a tárgyhoz! Nem szabad elfelednem, hogy most az épület történetében kutakodom! Ezért rögtön egy alapműhöz fordulok, Kárpáti Károly tanár úr híresen alapos történeti munkájához az 1895/96-os milleniumi értesítőben. Íme néhány, az épület múltját ecsetelő, jellemző sor:
Az 1850-ben létrejött városi kath. alreáliskola két osztálya eleinte a Városmajor első emeletén volt elhelyezve. Mikor 1856-ban egy, a kath. elemi iskolákkal kapcsolatos cs. k. kath. tanítóképző-intézet állíttatott föl, a város ezt is magánházban bérelt helyiségekben volt kénytelen elhelyezni. Egy rendes iskola-épület emelése most már égető szükséggé vált. Időközben a Helytartótanács Flandorffer Ignácz, tekintélyes városi kereskedőt és képviselőt nevezte ki „Local-Schulaufseher”-nek, aki ez uj tiszteletbeli állásában – mint mindenben és mindenütt – rendkívüli buzgóságot fejtett ki és a helyiség-kérdés végleges megoldását sürgette. Részben őneki köszönhető, hogy az uj kétemeletes iskolaépület 1857-ik évi október 1-én beszenteltetvén és felavattatván, rendeltetésének nyomban át is adatott. Ez volt az úgynevezett „városi elemi iskolai épület”, amelybe 1857-ben a kath. alreáliskola is költözött, amelyből későbben a toldásokkal és átalakításokkal a mai főreáliskolai épület keletkezett. Az építési összeg, a termek berendezésén kívül, 61,720 frtra rúgott. Ezen épületbe helyezte el a város 1868-ban a maga községi felekezeti jelleg nélküli alreáliskoláját is. (1895/96)
A „beszenteltetvén és felavattatván” eszembe juttatja, hogy talán most lesz jó alkalmam eloszlatni két, még ma is fel-felbukkanó városi legendát. Az egyik azt állítja, hogy a Templom utcai, valóban formás épületet a város híres építésze, Handler Nándor tervezte, a másik pedig arról szól, hogy a felavatáson maga Ferenc József császár is részt vett. Nos, Dr. Németh Ildikó, egykori tanítványunk, aki életpályájának is a levéltári munkát választotta, mindkét legenda szertefoszlatásában jelentős érdemeket szerzett kutatásaival. A Soproni Állami Főreáliskola történetével foglalkozó disszertációjában Georg Ungert nevezte meg tervezőként, és csak a császár 1884. május 31-i látogatására talált adatot.
Ez utóbbi tényt nem is kellett túlságosan mélyről előbányásznia, hiszen az 1883/84-es értesítő a tanév kiemelkedő eseményeként közli a következőket:
Tanodánk ez évben örök emlékű ünnepet ült május hó 31-én, a midőn Ő cs. és apostoli kir. Felségét I. Ferenc József Urunkat Sopronyba való bevonulása alkalmával sorfalat képezve, szíveink mélyéből eredő „Éljen”-ekkel fogadtuk, utóbb pedig Királyunkat iskolánk szerény falai közt is üdvözölhettük és azon hódoló tisztelet- és szeretetnek kifejezést adhattunk, mely hagyományos magyar ősi ragaszkodással bennünket a Felséges ház iránt mindenkor lelkesít, de különösen mostan boldoggá tett, a midőn hazánk Fejedelmét szívünk belsejéből eredő „Isten hozott”-tal színről színre üdvözölhettük.
Ő Felségének, ki 10 ¾ órakor tanodánkba érkezett, a jelentést tevő az egész tanári kar nevében fejezte ki legmélyebb hódolatát. Az Uralkodó az üdvözlést kegyesen fogadta, az összes gyűjteményeket megtekintette és a látottak felett teljes megelégedésének következő szavakkal: „mindennel, amit ez iskolában láttam, nagyon meg vagyok elégedve” kifejezést adván, tanodánkat elhagyta…
(A kaján utókor elképzelhetőnek tartja, hogy őfelsége kegyes megállapítása szó szerint így hangozhatott: Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve.)
…Azon kegyes leereszkedés és mindenre kiterjedő figyelem, mellyel az Uralkodó minden, a tanodánkat illető ügy iránt tudakozódott, a tanári karban, valamint az udvaron felállított ifjúság szívében felejthetetlen emléket hagyott; és mint távozásakor most is kívánjuk: Dicsőn uralkodó, szeretett Urunk és Királyunk soká éljen! (1883/84)
Ferenc József látogatásának emlékére márványtábla is felszereltetett a kapualjban. A jelenlegi felújítás során tanúja lehettem a Soproni Múzeum szakembere által felügyelt szakszerű kutatóvágásoknak, amelyek az egymásra vastagodott vakolatrétegek alatt e tábla mellett az I. világháborús emléktábla fellelését is megcélozták. Sajnos, a kutatás eredménytelen volt. Nincs kőbe vésett emléke már sem a császárnak, sem elesett katonáinak.
Megint elkalandoztam. Talán jobb lesz, ha mostantól a kronológiai sorrend Ariadné-fonalába kapaszkodva próbálom átvezetni az Olvasót iskolaépületünk másfél százados történetén.
Tehát ott tartottunk, hogy 1868-ban, a már 11 év óta ezen a helyen működő katolikus alreáliskolát – a városi vezetők szándékának megfelelően – főreáliskolává kezdik felnövelni az evangélikus alreáliskola bevonásával. Ehhez mindkét iskolát mint felekezeti alreált megszüntetik, két osztályukat (évfolyamukat) az 1868/69-es tanévben háromra, majd az elkövetkező években négyre, ötre, hatra emelik. Az intézmény második értesítőjének (1869/70) címoldalára már a „főreáltanoda” megjelölés kerül fel.
Ez az iskolatípus rögtön olyan népszerű lesz a város iparos és kereskedő polgárságának körében, hogy a Templom utcai épület egyszerre csak szűknek bizonyul fiaik számára. Ráadásul egyelőre megváltoztathatatlannak tűnik a kényszerű osztozkodás a katolikus elemivel. De gyorsan jön a segítség. Még csak a negyedik évfolyamnál tart az intézmény főreáliskolává való felnövelése, amikor máris úgy tűnik, hogy megindulhat az épület bővítése. Megvan a pénz is az Iskola utcai (Liszt Ferenc utcai) szárny megtoldására, de a kivitelezés elkezdése késlekedik. Már a rákövetkező tanév is véget ér, de az épületrész felépítése csak ígéret – bár nagyon szép ígéret – marad. Az 1870/71-es tanév végi értesítő így ecseteli a problémát:
A nagyméltóságú vallás és közoktatási magyar kir. Ministerium 1868-ik aug. hava 14-én 13371. szám alatt kelt intézménye folytán intézetünkben ez iskolai évben az 5-ik osztály léptettetett életbe. E körülmény helyiségeink szaporíttatását tevé szükségessé.
Miután azonban a múlt évben tervezett építkezés, melynek költsége már taval a zárszámlába fel volt véve, keresztül nem vitetett, oly segédeszközök felhasználása vált szükségessé, melyek által a szükséglet látszólagosan kielégíttethetik. Így történt, hogy az eddigi hivatalszoba a felsőbb osztály tanszobájául, hivatalszobának pedig az elemi főtanoda értekezleti helyisége rendeltetett, míg az elemi tanoda számára értekezleti helyiségül az eredetileg intézeti szolgának szánt lakhely jeleltetett ki…
(Úgy látszik, ekkor kezdődött el az intézményen belül az a nemzedékeket átölelő, össznépi játék, amely egészen a mostani felújításig – meglepően gazdag fantáziával – arra próbált gyakorlati választ keresni, hogy miként lehet adott térben egyre több helyiséget a tanórai oktatás szolgálatába állítani.)
…De miután intézetünknek rendelkezésére így csak egy helyiség adatott át, s az első osztályba száznál több, a második osztály látogatására pedig nyolczvannál több tanuló jelentkezett, kik egy tanteremben a fenn álló rendeletek s a tanítás és nevelés eszméjénél fogva nem hagyathattak, a tanári testület kényteleníttetett az első osztályba jövő tanulókat két párhuzamos osztályra választani, s ugyanezt a második osztálybeli tanulókkal is szerette volna tenni, ha a tanszobák és a tanerő hiány ezt nem tette volna lehetetlenné.
Az első osztálynak ilyképeni elkülönítése által az újonnan nyert ötödik tanterem tehát a párhuzamos első osztály által lőn elfoglalva, s ötödik osztályunk ez évben is vándor osztálylyá vált, melynek tanulói az esetlegesen megürült tantermekben oktattattak. (…)
Lényeges hiányt szenvedett az intézet még az által is, hogy a mintázás és vegytani kísérletekhez nem volt alkalmas helyiség található. E két tantárgy ugyanis oly fontos, hogyha jövőre az intézet feladatának megfelelni akar, e két helyiség nélkül el nem lehet. Igaz ugyan, hogy a község nagylelkű gondoskodásánál fogva a városi iskolák mellé egy díszes kétemeletes épület állíttatik fel, – és mint mondatik – kizárólagosan reáltanodai szükségletekre, mi által ugyan szép és világos tanszobákkal fognánk elláttatni, de korántsem oly helyiségekkel, melyek a mintázáshoz és a vegytani kísérletekhez alkalmasak lennének s e tekintetben ezen csakis a tanodaépületben lévő, de jelenleg más céloknak szentelt helyiségek átidomítása által lehetne gyökeresen segíteni. (1870/71)
Az utolsó mondat információgazdagsága négy megjegyzésre késztet.
1. A „díszes kétemeletes épület” – azaz a Liszt Ferenc utcai szárny 1872-es megtoldása 5 ablakszem hosszúságban – abban az értelemben igazán jól sikerült, hogy tökéletes egységet alkot az 1857-ben felépült résszel. Stílusa, díszítő motívumai pontosan követik az eredeti építmény megjelenését. Az iskolaépület L alakjának hosszabbik szára ezáltal még inkább meghosszabbodott. (Az alapépület a Templom utcában 11, az Iskola utcában 13 ablakszem hosszban nyúlott el eddig. Ez utóbbi változott most 18-ra.) Az egységes tömbnek mutatkozó építmény igazán ennek a toldásnak köszönhetően lett a belvárosi iskolaházból „iskolapalota".
2. Hogy az új rész „kizárólag reáltanodai szükségletekre” lesz alkalmazandó, hiú ábránd marad, hiszen nem lesz olyan könnyű a katolikus elemit ajtón kívül látni! Eddig 15 évet bírt ki ez a „társbérlet”, s egyelőre nem is sejthető, hogy az együttélésnek további röpke 20 éve van még hátra! Ráadásul úgy, hogy állandósul az új épületszárnyba való beköltözködéskor szerencsétlenül elrendelt tulajdonviszony: az elemisták a „reálos” alsó és felső szint közé beékelődve, az első emeleten kapnak helyet.
3. Az új szárny tanszobáit „szép és világos” helyiségeknek látni talán csak a remény sugara, majd a bővítés feletti eufória fénye által megvilágítva volt lehetséges. Ugyanis a szűk Iskola utca másik oldalán a főreáliskolai építkezéssel szinte egy időben felemelik a Kaszinó magas, impozáns – és az iskola tantermeit a felsőtől az alsó szintig egyre hatékonyabban leárnyékoló – épületét. (A jelenlegi felújítás ezt a földszintig ható komorságot azzal kívánta némileg ellensúlyozni, hogy felülről lefelé haladva mind élénkebb színű padlóburkolatot fektetett le az osztálytermekben.)
4. Sajnos a „díszes kétemeletes épület” abban is hű követője volt az eredeti szárnynak, hogy belső elrendezését is arról mintázta: az udvari oldalon végigfutó folyosóról az utcafrontra néző osztálytermek sora nyílt. A térnek ez a tagolása nem tette lehetővé nagyméretű díszterem, tornaterem kialakítását, sőt, előre tudni lehetett, hogy a „mintázáshoz és a vegytani kísérletekhez alkalmas” nagyobb osztálytermek is hiányozni fognak belőle. Ez utóbbiakat azonban a „más céloknak szentelt helyiségek átidomítása által” a régi épületben hamarosan kialakították, de a díszterem és a tornacsarnok hiányát még sok értesítő fogja felpanaszolni.
