Megemlékezés

Elhunyt tanárunkra, Horváth Istvánra emlékezünk

Életének 83.évében elhunyt Horváth István, Apáczai Csere-, Életpálya- és Millennium 2000-díjas tanár. Közel 50 éven át tanított. Sikeres, elismert és nagyra becsült pedagógus volt, aki tíz évig (1963-1973-ig) iskolánkban óraadóként, illetve mérnöktanárként dolgozott, az 1974-ben végzett „c” osztály osztályfőnökeként emlékezünk rá.

„Apai felmenőim Fertőszéplakról származnak, ahol annak idején nagyon sok Horváth család élt – kezdte Horváth István. – Egymást úgynevezett ragadványnevekkel különböztették meg, így voltak például „dombi” vagy éppen „ámerikás” Horváthok, mi pedig a „Miklósok”. Hivatalosan természetesen ezt az előnevet nem használom, de amikor elkezdtem rajzolni, megkülönböztetve magam sok-sok névrokonomtól és pályatársamtól, a Miklós Horváth István művésznéven alkottam.” (Részlet egy vele készült interjúból)

Műszaki kreativitását számtalan elfogadott újítás, míg művészi hajlamát grafikai munkái jelzik, panorámaképeivel magyar városok főtereit, műemlékeit örökítette meg. Nekünk különösen kedvesek Sopronról, és legfőképp gimnáziumunk épületéről készített alkotásai.

Az iskolánkat ábrázoló grafikából készült képeslapok a mai napig díszítik iskolánk falait, használják kollégáink a tőle és osztályától kapott dísztárgyakat.

Iskolánkhoz, volt kollégáihoz való kötődését jól szimbolizálja, hogy tanulmányt írt többek között Szakál Péterről (gimnáziumunk jeles igazgatójáról) is.

Emlékét megőrizzük!

https://www.youtube.com/watch?v=c-0Z83pBvuM

2021.03.09.

« vissza