Az emléktanévünk egyik legmeghittebb eseményére került sor pénteken 17 órakor az iskola udvarán. A Halottak napjához közeledve egy új emléktábla felavatásával emlékezett meg iskolánk közössége - az Öregdiák Társaság tagjaival együtt - gimnáziumunk elhunyt tanárairól és diákjairól.
„Egy közösség lelki minőségét a halottaihoz való viszonyulása is meghatározza. Hogyan gondozza, ápolja elhunytjai szellemi és gyakorlati örökségét a közössége emlékezetében, és milyen értékeket hagyományoz át elődjei értéktárából.
Úgy gondolom, e tekintetben van mire büszkének lennünk. Iskolánknak több emlékezőhelye is van. Gondolok itt a tanári előtti, a szűk folyosó falán lévő emléktáblára, ahol a volt tanárainkra „általában” emlékezhetünk; vagy az iskola udvari emlékfalára, ahol nagyhatású pedagógusaink márványtáblái előtt hajthatunk fejet.
A két helyszín azonban nem tudja az emlékezés teljességét megadni, hiszen a folyosó szűk, az udvari emlékfal pedig betelt. Ezért a mostani emléktábla-avatásunkkal bővítjük az emlékezés helyszíneit. Egyrészt nagyobb teret adunk a tiszteletteljes főhajtásnak, másrészt kiterjesztjük a megemlékezés körét az elhunyt széchenyista diákokra is.
Köszönöm az Öregdiák Társaság elnökségének és tagságának, hogy ez az impozáns gránittábla elkészült.
Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak – ezt a jelmondatot az ’56-os hősök kapcsán szoktuk emlegetni. Én úgy gondolom, a jelmondat nem csak a nagy történelmi idők hőseire érvényes, hanem a hétköznapok hőseire is: a munkájukat csendben, szorgalommal végző, békeidők embereire. Azokra, akik a béke éveiben voltak lankadatlanok, kitartók, akik munkájukban, tanulmányaikban voltak önfeláldozók és példamutatók. Hiszen az ő példájuk is teremtő erejű, tiszteletre méltó, követendő.
Hajtsunk hát fejet most rájuk emlékezve!”
(Farkas Gábor igazgató emlékező beszéde)
