Mozgatás jobbra
Görgessen vízszintesen, vagy kattintson az ikonokra!
Mozgatás balra

2017-ben a 12.C osztályban végzett Balogh Mirjana, osztályfőnöke Tóth Gyula tanár úr, rajztanára Bazsóné Nagy Gabriella tanárnő voltak. Osztályának egyedi érettségi tablója is az ő keze munkáját dicséri.

A gimnázium elvégzése után a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) animáció szakára járt Mirjana. Diploma munkáját díjazta most a zsűri a Kristály Medve díjjal.
A Kristály Medve (Crystal Bear) a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál egyik legfontosabb díja, amelyért a világ minden tájáról nevező, több ezer alkotás közül kiválasztott, a Generation szekcióban bemutatott gyermek- és ifjúsági filmek versengenek. A díj azért is fontos, mert kiemeli azokat a filmeket, amelyek érzékenyen és hitelesen dolgozzák fel a gyermekeket és fiatalokat érintő társadalmi, érzelmi és kulturális kérdéseket.  

A Wish You Were Ear a minket akarva-akaratlanul alakító szerelmi kapcsolatok önképformáló hatásairól szól – olvasható a MOME ismertetőjében. Egy olyan világban játszódik, amelyben ha egy pár szakít, el kell cserélniük egy testrészüket. Az emberek így nemcsak szó szerint elveszítik egy részüket, de magukkal is hordozzák minden volt kapcsolatukat. 
A zsűrit megérintette és inspirálta a film kreatív absztrakciója és mély szimbolikája. Mint írják „különösen a téma mögött meghúzódó filozófia késztetett bennünket arra, hogy elgondolkodjunk, hogyan formál bennünket az élet, és hogyan kezeljük a változásokat. A film szembesít a mulandósággal, ugyanakkor rávilágít arra, hogy mindaz, amit megtapasztalunk, örökké formál bennünket.”  
Forrás: https://kreativ.hu/cikk/kristaly-medvet-nyert-balogh-mirjana-animacioja

Tartalom