Eredményesen zárta a 2024/25 -ös tanév első félévét iskolánk Kortárs Mentorálási Program (KoMent) csapata. 2024 szeptemberében 18 felsőéves diákot képeztek ki mentornak, akik a félév során támogatták, segítették a tanulásban, illetve mentális egészségük megőrzésében diáktársaikat. A mentorok a közös munka folyamán segítettek a dolgozatokra való felkészülésben, a házi feladatok megoldásában, az önálló, eredményes tanulás elsajátításában és a megfelelő mentális felkészülés elérésében. A közös munka eredménye megjelent a dolgozatok, feleletek érdemjegyeiben és a félévi osztályzatokban.
Köszönjük a mentorok és a támogató tanáraik, Nagy Judit igazgatóhelyettes, Szeberényi Andrea tanárnő és Barta Róbert tanár úr munkáját!
Dantesz Tamásné

