A Soproni Széchenyi István Gimnázium 2021-ben indított angol nyelvi tehetséggondozó programjának egyik újabb kezdeményezése az Angol emelt szintű érettségi tudásbank részeként létrejött „How to argue properly? – avagy Hogyan vitázzunk okosan?” elnevezésű angol nyelvi projekt. Ez az új iniciatíva a vizsga egyik legösszetettebb részére, a vitára helyezi a hangsúlyt.
A projekt keretében a 11. évfolyam 2nyang4 jelű idegennyelvi csoportja mutatja be az angol emelt szintű szóbeli érettségi vitafeladatát egy életszerű szituációban, „A turizmus környezeti hatásai” című témához kapcsolódva. A diákok reagálnak partnerük érveire, és igyekeznek meggyőző módon képviselni saját álláspontjukat. A szereplők fejlesztik kritikai gondolkodásukat, nyelvi kifejezőkészségüket, valamint az érveléstechnikai eszközök használatát angol nyelven.
A projekt újdonsága abban rejlik, hogy ezúttal nem egyéni előadások formájában dolgoznak a tanulók, hanem a csoport minden tagja aktívan részt vesz a közös munkában. A diákok saját erősségeik mentén járulnak hozzá a projekthez, miközben fejlődik együttműködési készségük, a munkamegosztásban való jártasságuk és az egymásra való odafigyelés képessége is.  
A projektben résztvevő diákok: 

  1. Vuckovic Anna 11.D
  2. Márkus Emma 11.D
  3. Everling Ádám 11.D
  4. Tóth Áron 11.D
  5. Fejes Márk 11.B
  6. Beck Olivér 11.B
  7. Kiss Sebestyén 11.B
  8. Pethő Balázs 11.A

Mentor és felkészítő tanár: Dakhlaouiné Nagy Judit

A projektmunka videója és a hozzá tartozó prezentáció megtekinthető iskolánk honlapján, a Tehetségpont menüpont alatt, az Emelt szintű angol érettségi témabank mappában.


 

Tartalom