2022. december 2-án rendezték meg a 21 Nő az egészségügyért alapítvány 2022. évi MentorProgramjának záró rendezvényét. Az alapítvány az év elején írta ki pályázatát az egészségügy iránt érdeklődő tehetséges diákok számára. A jelentkező tanulók közül 40 diák vehetett részt a programban. Nagy örömünkre Sopronból két diák is bekerült a kiválasztottak közé: Papp Kármen az Eötvös József Evangélikus Gimnázium tanulója és Bodnár Mária 12. C osztályos diákunk. Ők a 10 hónapos MentorProgram alatt számtalan izgalmas projektben vehettek részt a gyógyszergyár és kórházlátogatástól kezdve egészen egy egészségtudatos főzőshow-ig. Ennek a nagyszerű időszaknak a méltó lezárása volt, hogy a diákok a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében számolhatttak be egy témáról, amit kiragadtak ebből az évből.

Köszönjük a 21-eknek ezt programot, melyben minden a tehetségről, a fiatalok tehetséggondozásáról szólt és azt a lehetőséget, hogy széchenyis tehetséges diák a Tudományos Akadémián adhatott elő.

KHP

A 21 Nő az egészségügyért alapítvány rendezvényére kapott meghívást Bodnár Mária 12. C osztályos diákunk

Gimnáziumunk tanulója a Magyar Tudományos Akadémián | Soproni Széchenyi István GimnáziumGimnáziumunk tanulója a Magyar Tudományos Akadémián | Soproni Széchenyi István GimnáziumGimnáziumunk tanulója a Magyar Tudományos Akadémián | Soproni Széchenyi István Gimnázium

Tartalom