Mit is jelent ez valójában?
E cím elnyerésének első állomása volt, hogy 2020. tavaszán regisztráltattuk iskolánkat, mint Tehetségpont a Nemzeti Tehetségsegítő Tanácsnál. Regisztrációnk elfogadása után már használhattuk a Tehetségpont címet és a hozzátartozó logót.
Ezt követően a 2024/2025-ös tanévben elindítottuk a tehetségpontunk akkreditációját. Nagy örömünkre a minősítő eljárás értékelése során a tehetségpontból Akkreditált kiváló tehetségponttá váltunk, amellyel az iskolánkban folyó tehetséggondozó munkánkat ismerték el.
Az eljárás során be kellett mutatnunk az intézményben folyó tehetségprogramokat, rendezvényeket, kapcsolatokat más tehetségsegítő szervezetekkel, valamint az intézményben dolgozó kollégák tehetségsegítéssel kapcsolatos szakmai munkáját. A minősítésre való jelentkezést és az akkreditációs eljárás dokumentációját Dakhlaouiné Nagy Judit, Dr. Somogyi Csilla és Németh Lászlóné állították össze. A személyes ellenőrzés, látogatás során a szakértők meggyőződhettek az iskolában folyó magas színvonalú, tudatos tehetségfejlesztésről, a gyermekközpontú szemléletről, a programok sokszínűségéről. Tehetséggondozásunk szerves része, megfigyelni, megkeresni azokat a diákokat, akik valamilyen tehetségterületen többet nyújtanak társaiknál. Ebben a folyamatban segítséget kapunk a szülőktől és a tehetséggondozó szakemberektől. Tanulóink számára tehetséggondozó szakköröket, versenyfelkészítő és műhelyfoglalkozásokat, nyári táborokat szervezünk érdeklődési területeiknek megfelelően. Törekszünk egyéni fejlesztési lehetőséget is kialakítani.A fejlesztő tanárok egyéni és csoportos, online és élő továbbképzéseken, megbeszéléseken vesznek részt, hogy minél magasabb szinten dolgozhassanak a tehetségjelöltek kiteljesedése érdekében.
Az akkreditációs eredményt igazoló tábla hivatalos átadására március végén, Budapesten kerül sor a Kárpát-medencei Tehetségnapon.
Ez a minősítés egyben a gimnázium teljes tantestületének az elismerése is, melyre büszkék lehetünk!
Tehetséggondozó szakpedagógusok: Németh Lászlóné, Dr. Somogyi Csilla, Dakhlaouiné Nagy Judit