Nyilvánossá váltak a Középiskolai Kémiai Lapok által szervezett levelezős pontversenyek utolsó fordulóinak, illetve a 2021/2022 tanév összesített eredményei.

A „Kémia angolul” négyfordulós, országos, levelezős verseny összesített eredményei alapján négy diákunk is a legjobb tíz között szerepelt. A 10. E osztályból Horváth Kata a második, Rácz Jázmin a harmadik, Huszár Krisztina 10. D osztályos tanuló az ötödik. és Rabi Zoltán Levente 10. B osztályos tanuló pedig a tizedik helyet szerezte meg.

A „Keresd a kémiát!” szintén négyfordulós, országos versenyben három diákunk került be a legjobb 10 közé. Guzmits Helga 10. A osztályos tanuló a harmadik, Vörös Angéla ötödik és Halwax Kinga pedig 8. helyezést ért el a 10. B osztályból.

A „Kémia németül” kétfordulós, országos verseny összesített eredményei alapján pedig két diákunk került be a legjobb tíz közé. Második helyezést ért el Balázs Dóra 9. D osztályos tanuló, Kiss Loretta 10. A osztályos diákunk pedig a 10. helyen végzett.

Minden pontverseny dobogós helyezettjei ünnepélyes díjkiosztón fogadhatták az elismeréseket. Iskolánkból így Horváth Kata, Rácz Jázmin, Gumits Helga és Balázs Dóra vehetett részt a Fasori Evangélikus Gimnáziumban tartott díjkiosztó ünnepségen és vehették át a díjakat Simonné Prof. Dr. Sarkadi Liviától, a Magyar Kémikusok Egyesületének elnökétől. A diákokat Horváth Violetta tanárnő kísérte el a díjkiosztóra.

Gratulálunk a gyönyörű eredményekhez!

KHP

A KÖKÉL díjkiosztó ünnepségén jártunk

Tartalom