1937.

Hogy egy födémleszakadás a külső vagy a belső javítások elmaradásának következménye-e, nehéz eldönteni. A belső térben történt a dolog – mutogathatna az államra a város. Csak a felső szint plafonja vált le, s ez mintegy bizonyítja is, valami gond tán az esőt átengedő tetőcserepezés körül adódott – dobhatná vissza a labdát a megtámadott. Nem játszom tovább gondolatban ezzel a fiktív adok-kapokkal, maradjon csak a tény: 1937. november 12-én, a 80 évvel ezelőtt felépített régi épületszárnyban a második emeleti mennyezet egy része leszakadt. Azon a napon még nem volt sejthető, hogy ebből fog eredezni az intézmény történetének harmadik nagy felújítási munkálata. A meginduló szakértői vizsgálatok olyan mértékű állagromlást állapítanak meg az iskolaépület egészében, hogy komolyan felvetődik egy új iskola építésének ötlete is. De a szó most megint Lauringer Ernő igazgató úré:

 

Az 1937-38. tanév emlékezetes esztendő marad sokáig az intézet történetében. Az épület födém-szerkezetének elkorhadása és egy részének leomlása következtében tömérdek baj és nehézség hárult az intézetre egész éven át.

1937. nov. 12-én d.u. háromnegyed 2 órakor a második emeleten levő padlásfeljáró melletti mennyezet 2,5 m széles és 5 m  hosszú terjedelemben váratlanul leszakadt. Szerencsés körülménynek mondható, hogy éppen olyan időben történt a beomlás, amikor a második emeleti folyosón senki sem tartózkodott. A tanítást a II. emeleten azonnal be kellett szüntetni, de mivel a földszint és első emeleten a termek száma nem volt elegendő a négy alsó osztály tanulóinak befogadására, ezekben az osztályokban a délutáni tanítást kellett elrendelni s ez karácsonyig maradt érvényben. Közben a városi mérnöki hivatal átvizsgálta az egész épület födém-szerkezetét és a vizsgálatba belevonta vitéz dr. Bokor Rezső műegyet. magántanár bakterológust is.

A vizsgálat eredményeit a Schindler András polgármester-helyettes elnöklete alatt összehívott városi középítési bizottság tagjainak jelenlétében az I. e. igazgatói irodahelyiségben december hó 30-án tartott értekezleten közölték. Az értekezleten részt vett dr. Liber Béla tankerületi kir. főigazgató is, továbbá Hantó István városi műszaki tanácsos, Bergmann Pál főmérnök, Jámbor Lajos városi vízműigazgató, Greilinger és Kerti városi mérnökök, vitéz dr. Bokor Rezső műegyetemi magántanár, dr. Töpler Kálmán ny. polgármester, Boor Károly, Moravetz Ferenc, Schármár Károly, Zepkó Ferenc városi that. biz. tagok, valamint az intézet igazgatója. A vizsgálat eredményét dr. Bokor Rezső műegyet. magántanár részletesen kidolgozott referátumban közölte a bizottság tagjaival, amelynek lényege a következő volt: az épület födém-szerkezetéhez tartozó fagerendák körül annyi korhadást tapasztalt, hogy az épület biztonságáért további kezességet nem vállalhat s az intézet azonnali teljes kiürítését javasolja...

 

(Na, megint egy kiürítés… Az igazgató úr szolgálati időszaka alatt már a második. Azonban, amire sem a háború alatt, sem 1921-ben nem került sor, az most valósággá válik – az épületet ténylegesen el kell hagyni.)

 

…Alapos megvitatás után az értekezlet a javaslatot egyhangúlag elfogadta. Dr. Liber Béla tankerületi kir. főigazgató elrendelte az intézet kilakoltatását s a továbbiakra is megadta a szükséges utasításokat. A kiürítés két részletben történt: az osztálytermeké január 3-8, a szertáraké április 6-9 napjain; a helyreállítási munkálatok május első napján kezdődtek s ezzel kapcsolatban ugyanakkor az altiszti lakások is kiüríttettek. Az igazgatói iroda és tanári szoba a régi épületben maradt, azonkívül a vidékről bejáró tanulók részére egy ú.n. Napközi otthon is. Ezek a szobák a földszint Liszt Ferenc-utcai részének utolsó helyiségei, amelyeket korábban raktárnak használtak, sötétek és nedvesek, de már évekkel ezelőtt vasgerendákkal megerősített mennyezettel ellátva legalább biztonságot nyújtanak. A szertárak a tornaterem helyiségében nyertek elhelyezést, természetesen minden összezsúfolva.

A szertárak kiürítésénél, illetőleg a tárgyaknak a tornaterembe való áthurcolásánál elismerést érdemlő munkát végeztek az intézet tanárai, de a tanulóifjúság is. A tanulók ügybuzgósága, önzetlen és odaadó munkája, az intézethez való ragaszkodásnak olyan szép példáját szolgáltatta, hogy ezért külön elismerést érdemel. A súlyosabb tárgyak átvitelét felfogadott napszámosok végezték, a kisebb, de nagyobb számú és kényesebb eszközök, könyvek és tárgyak költöztetése a tanulókra hárult.

Elismerést érdemlő buzgósággal vettek részt a kilakoltatás nagy munkájában az intézet altisztjei, valamint ideigl. alkalmazott napszámosai is.

A kilakoltatással járó munkák következtében a karácsonyi szünet 5 nappal kitolódott, a tanítás január 10-én ismét megkezdődött. A tanítás a következőképpen folyt: I-III. osztály az állami leánygimnáziumban nyert elhelyezést, a IV-VIII. osztályokat pedig a bencés gimnáziumban helyeztük el. A tanítás mindkét helyen d.u. 3-tól 7-ig tartott, 40 perces órákkal és 5 perces szünetekkel. Hogy milyen terhet jelentett ez a beosztás tanárokra, tanulókra és szülőkre nézve egyaránt, azt nem részletezem. Kényszerhelyzetben lévén, jobb megoldást találni az adott viszonyok miatt, amikor még a vidékről bejáró tanulók utazási körülményeit is figyelembe kellett venni, nem lehetett. A megrázkódtatások és súlyos körülmények dacára is, felfokozott akaraterővel sikerült legyőznünk az akadályokat s az eredmény nem maradt el a múlt évek teljesítményéhez viszonyítva sem.

E helyen is köszönetet mondunk Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát úr Őnagyméltóságának, aki szorult helyzetünkben kérésünkre azonnal átengedte a soproni Szent Benedek-r. Szent Asztrik gimn. osztálytermeit a délutáni tanítás céljaira, hasonlóképpen hálás köszönet illeti Sziklai Jenő soproni Szent Benedek-r. Szent Asztrik gimn. igazgatót is, aki teljes megértéssel és őszinte barátsággal igyekezett kényszerhelyzetünk nehézségein könnyíteni. A helyiségeiből kiszorított intézetet baráti szívvel fogadta be a vezetése alatt álló iskolába Dr. Csabai István, az állami leánygimn. igazgató is, és ott való tartózkodásunk idején mindenkor teljes megértést tanúsított helyzetünk iránt nemcsak a tanítás idején, hanem az érettségi vizsgálatok alkalmával is, amikor legnagyobb készséggel engedte át számunkra a szükséges helyiségeket úgy az írásbeli, mint pedig a szóbeli érettségik idején. Dr. Csabai István igazgató úrnak is e helyen mondunk köszönetet, hogy az önhibáján kívül bajba jutott társintézet helyzetén mindenkor jó szívvel és lélekkel segíteni törekedett.

Az intézeti épület helyreállítási munkálatai 100 ezer pengőt jóval meghaladó költséget igényeltek. Minthogy az épület tulajdonjoga a városé, a szükséges költségek előteremtése végett megindultak a tárgyalások a város és az állam között. Mivel a tornaterem födémszerkezete is korhadtnak bizonyult, ennek felülvizsgálására a V. K. M. Kócza Géza testnevelési felügyelőt küldte ki, aki a febr. 18-án tartott szemléje után nemcsak a födémszerkezet helyreállítását, hanem egyúttal a tornaterem kibővítését és zuhanyozóval való ellátását is javaslatba hozta.

A V. K. M. megbízásából febr. 28-án egy kiküldött bizottság jelent meg a helyszíni vizsgálat és a szükséges munkálatok megállapítása végett. A bizottság tagjai voltak: Dr. Balogh Ányos tanügyi tanácsos, vitéz Fraknóy József gimn. igazgató, Lechner Lóránt mérnök és az intézet igazgatója. A város részéről Hantó István műszaki tanácsos és Bergmann Pál főmérnök vettek részt ezen a tanácskozáson. A tanácskozáson megállapítást nyert, hogy nemcsak a födémszerkezet átalakítása vált szükségessé; hanem egyúttal a tantermeké is és egyéb helyiségeké is, mivel azok egyrészt nem elég világosak, másrészt a modern higiénikus követelményeknek sem felelnek meg teljességgel, sőt egy új állami középiskola építését javasolták. Sajnos, Sopron város középiskoláinak épületei éppen mivel régiek, a kor követelményeihez viszonyítva valamennyien átalakításra vagy újjáépítésre szorulnak. A legfiatalabb középiskolai épület is – éppen a mi „reáliskolánk”, ahogy a köztudat még mindig nevezi – már 80 esztendős elmúlt.

Dr. Sopronyi-Thurner Mihály polgármester közbenjárására Hóman Bálint vallás és közoktatásügyi miniszter nem zárkózott el egy új épület építésének lehetőségétől sem, ha Sopron városa is megfelelő arányban hozzájárul a költségekhez. A jelenlegi épület helyreállításához 70.000 P segélyt helyezett kilátásba, amelynek kiutalását a már törvényhozásilag is elfogadott állami költségvetés is biztosította…

 

(Mivel egy új épület felállításához a város hathatósan nem tudott hozzájárulni, maradt az eredeti, felújítási elképzelés. Szerencsére! – állapítom meg magamban a mostani – az iskolaépület külső-belső szépségeit még jobban megmutató – átalakítás végeredményét látva.)

 

…Az épület helyreállítási munkálatai május hó első felében kezdődtek meg s az építési terv szerint augusztus hó közepén fejeződnek be, úgyhogy az új tanévet már teljes biztonságot nyújtó világos tantermekben kezdhetjük meg. A tornaterem gyökeresebb átalakításának ügye függőben van még, de födémszerkezetének teljes biztonságot nyújtó helyrehozatala minden körülmények közt elrendeltetett. (1937/38)

 

Az első mondat optimizmusa meglep. Augusztus közepére vége lesz a munkáknak, a tanév már az épületben kezdődhet. Az igazgató úr nem ismerhette az építőipart?...

De még jobban meglepődöm, amikor a következő évi értesítő valóban ezzel kezd:

 

A múlt tanévi tetőfödém beomlása következtében beállott kényszerhelyzet már a tanév elején megszűnt, az új tanévet ismét saját intézetünkben kezdhettük meg. A helyreállítási munkálatok múlt év május havának első felében kezdődtek és szakadatlanul folytak az egész nyári szünidőn keresztül. Szept. 1-én az I. és II. emelet helyiségei elkészültek ugyan, de a földszinti helyiségek egy része, a természetrajzi és vegytani szertár, valamint a tornaterem és mellékhelyiségei még csak november hó közepén váltak használhatókká…

 

(Na ugye!...)

 

…Mindamellett a tanítást, némi megszorítással, rendes időben kezdhettük meg. De még ebben a bizonyos mértékig való korlátozottságban is összehasonlíthatatlanul előnyösebb volt helyzetünk, mint a korábbi tanév folyamán…

 

(A következőkben pedig megtudhatjuk, hogy mi is változott meg a felújítás végeredményeként):

 

Nagyobb szabású átalakítást nem lehetett végrehajtani a régi épületen, részben a helyszűke, részben pedig a fedezethiány miatt, mindamellett sikerült a múlthoz képest célszerűbb változtatásokat eszközölni. Az átalakítási munkálatoknál vezető elvként az az elgondolás érvényesült, hogy a legvilágosabb helyiségeink osztálytermek legyenek. Ennek következtében a II. emeleten levő biológiai előadót, az I. emeleten levő tanári könyvtárat és a földszinti vegyvizsgáló állomás helyiségeit osztálytermekké alakították át. A természetrajzi szertár és előadó a II. emeletről a földszintre szorult, a volt tanári könyvtár fülkéjébe a történelmi és földrajzi szertár került. A volt történelmi és földrajzi szertár melletti két sötét fülke megszüntetésével a volt történelmi és földrajzi szertár megnagyobbodott; ebbe és a volt ifjúsági könyvtár helyiségébe a tanári könyvtár került; míg az ifjúsági könyvtár másik helyisége „kis tanári”, illetőleg magánvizsgálati teremmé lett. A II. emeleten levő rajzterem a folyosón hátrább került és a volt biológiai szertár helyiségét kapta meg szertárnak. A természetrajzi és vegytani szertár és előadó a földszint végére került. A földszinten levő tornaterem szertára megnagyobbodott, a tornateremmel szemben fekvő volt vegytani előadót öltőzővé, a mellette levő volt vegyvizsgálati „mérlegszobát” zuhanyozóvá alakították át. A tornaterem és öltöző közti folyosó-átjárónál két csapóajtót alkalmaztak, hogy a tanulók a hideg ellen védve legyenek. Az ifjúsági könyvtár a földszintre került. Az I. emeleten levő szülői fogadószoba nagyobb lett és az igazgatói külső iroda másik oldalán nyert elhelyezést. Ezek az átalakítások a múlthoz képest elég nagyok, megfelelőbbek és célszerűbbek a régi állapotnál…

 

(Bevallom, én kicsit beleszédültem e változások követésébe, és alig merem leírni: az az érzésem támadt, hogy már nem a felújításról, hanem a legnagyobb szabású átidomításról olvasok…

Mindenesetre azért kellő tisztelettel nézek e beszámolóra, hiszen nagyjából az ekkor kialakított belső tér volt az, amely a mi munkánknak is hátteret adott. Ettől búcsúztunk el a jelenlegi felújítás előtt, az épület 2006 nyarán történt utolsó kiürítésekor.)

 

…Az ajtók és ablakok festése, valamint az udvar rendezése és a WC-k átalakítása még mindig függőben van. Minthogy az épület a város tulajdonát alkotja, a 100 ezer pengőt meghaladó átalakítási terhet a város viseli. A magyar állam ezekhez a költségekhez 75.000 pengő segélyt nyújtott. Ezen átalakítások ellenére egy új állami gimnázium épületének felállítása Sopronban nemcsak időszerű, de szükséges is volna. A jelenlegi épület más iskolai és kulturális célnak sokkal inkább megfelelne, mint gimnáziumnak. (1938/39)

 

A befejező mondat azért kelt megütközést, mert Lauringer igazgató úr ekkor már éppen húsz éve vezeti az intézményt. Érzelmi kötődése erős lehet. Az ő idejében lett a főreáliskolából reálgimnázium, majd gimnázium, az ő idejében került fel a névtáblára a legnagyobb magyar neve. De a mondat mellbe vág abból a szempontból is, hogy közvetetten azt deklarálja, hogy az azóta eltelt majdnem hetven esztendőben a gimnázium egy feladatára alapvetően alkalmatlan épületben működött.

Mi szülte meg ezt az elkeseredett megállapítást? Egy rendkívül nehéz tanév utáni fáradtság? Az, hogy először mutatkozott meg az épület veszélyes elöregedése? Vagy a felemásra sikeredett felújítás? Esetleg az, hogy már-már kézzelfogható közelségbe került egy új, modern iskolaépület felállítása? Vagy mindezzel együtt az igazgató úr realitásérzéke?

Mindenesetre nem lehetett könnyű leírni ezt az épület „elárulásával” egyenértékű mondatot. Hiszen ki tudhatta volna nálánál jobban, hogy egy iskolaépület nemcsak tégla és vakolat, hanem otthon, felnevelő Alma Mater is.

A megállapítás furcsa ellenpontozását adja az, hogy éppen ebben az értesítőben esik szó az iskola első ballagási ünnepségéről is. A ballagásról, amely mindig az épülettől való szomorú elválás ünnepélye is.

 

Az összeomlás idején, 1919-ben Selmecbányáról Sopronba menekült „Bányászati és Erdészeti Főiskola” (ma József nádor műegyetem fakultása) hagyományos „ballagás”-át az érettségiző középiskolai tanulók országszerte átvették. Az Alma Matertől ilyetén való szertartásos búcsúzást egyszerűbb alapban, de ugyanolyan bensőséges érzéstől áthatott lélekkel az idei tanév végén a mi tanulóink is meghonosítani igyekeztek. Május 9-én, az utolsó tanítási óra után a VIII. o tanulói a többi osztály tanulóinak sorfala közt elhaladva, először megkoszorúzták az intézet hősi emléktábláját. Utána ugyancsak a tanulóifjúság sorfala közt haladva a „Ballag már a vén diák” dallama mellett a tornaterembe vonultak. Itt Szőke László maturandus először az intézet igazgatójának és a tanári testületnek mondott köszönetet a tanulók iránt 8 éven át tanúsított fáradozásért és jóindulatért. Az igazgató válasza után az ifjúság szónoka átadta a nemzetiszínű zászlót a VII. osztálynak, kérve annak tanulóit, hogy ezt a zászlót, mint az intézet jelképét őrizzék meg mocsoktalanul az utódok számára. A VII. osztály nevében Horváth Béla vette át a zászlót. Megígérte a maga és társai nevében, hogy azt hűséggel és becsülettel fogja megőrizni. A jól rendezett házi ünnepély mély hatást gyakorolt a tanulóifjúságra. (1938/39)

Ez is érdekelheti