1921.

Azt hihetnénk, hogy az 1917/18-as értesítőt most kereken húsz esztendeig (a már említett 1937-es födémleszakadásig) az oktatástörténet legunalmasabb tanév végi dokumentumai követik majd. Hiszen az épület újra teljesen az intézmény kezelésében van, év évet követ, mindig lesz egy kis gyarapodás, mindig lesz egy kis elöregedés, még a repedés is csak halkan és unatkozva nődögél a második emelet mennyezetén…

Majd látható, hogy ebben az előképzetünkben nem is nagyon fogunk csalatkozni. Csak a tekintetben nyugtathatom meg az Olvasót, hogy mindez nem áll a háborút követő évekre. Hiszen Sopronban vagyunk, ahol a trianoni békediktátum jól ismert módon újra felkavarja a lassan talán nyugalomnak induló közéletet. A városnak és környékének Ausztriához való csatolása természetesen a főreáliskola működését is alapvetően befolyásolja. Mi lesz az intézmény sorsa? Marad-e az épület az oktatás szolgálatában? Ha igen, hány tanár és diák marad itt kisebbségi magyarként, és kik lesznek azok, akik az ország belsejébe költöznek? A megannyi nyugtalanító kérdés közé egy határozott intézkedés robban be. Hogy az intézet értékes felszerelése ne az osztrákok kezére kerüljön, a minisztérium úgy dönt, az épületet ki kell üríteni, és minden holmit Győrbe kell szállítani.

A rossz hír hozójaként – talán nem véletlenül – azt a Viszota Gyulát jelölik ki, aki 1893 és 1901 között maga is az iskola tanára volt. Bár éppen húsz éve költözött el a városból, de a tantestületben még négy hajdani tanártársa dolgozik. Elképzelhetjük azokat a megrendült beszélgetéseket, amelyeket a jól ismert épületben, teljes bizonytalanságban lévő kollégáival folytathatott. Nem lehet véletlen, hogy felkarolja azt a gondolatot, amely az itt maradó magyarság érdekében legalább a padokat, iskolatáblákat és a legszükségesebb felszereléseket az épületben hagyná. De a minisztérium először hajthatatlannak bizonyul, csak a szülők és az iskola volt diákjának, Thurner Mihály polgármesternek a nyomására hátrál meg. Az elszállítandó felszerelés így is hat vasúti vagont tölt meg. Az akkori igazgató, Lauringer Ernő így írja le mindezt:

 

A magyar és osztrák kormányok közt lefolyt tárgyalások eredménytelensége folytán a trianoni szerződés értelmében „Nyugatmagyarország” elcsatolása 1921 augusztus második felében kényszerűséggé vált. Az átadás, illetőleg átvétel napjául először augusztus 28-a tűzetett ki. Amikor a magyar kormány megbízásából dr. Viszota Gyula tanker. kir. főigazgató, a középiskolai ügyosztály főnöke augusztus 9-én Budapestről Sopronba érkezett, hogy a nemzeti vagyon megmentése céljából az intézet kiürítésére vonatkozó rendeletet személyesen közölje, egyúttal a szükséges utasításokat megadja, az izgalom a városban még inkább fokozódott. Növelte az aggodalmat az a kétség mi lesz evvel a várossal, ennek a városnak magyarságával, ha minden magyar intézményt, első sorban az iskolákat s azok között is legelső helyen a mi intézetünket, hol a tanulóknak majdnem 74%-a Sopron városi, 18%-a sopronmegyei illetőségű, 73,5%-a pedig magyar anyanyelvűnek vallja magát, innen elköltöztetnek? Ismerve a városban uralkodó hangulatot, aggodalmaimat közöltem a kormány megbízottjával, aki maga is mint intézetünk egykori tanára mélyen megrendülve adott utasítást az intézet kiürítésére. Ugyanekkor a soproni állami leánygimnázium igazgatójával, Schwarz Kálmánnal együtt írásba foglalt felterjesztést intéztünk a kormányhoz s mindjárt át is adtuk dr. Viszota Gyula ügyosztályfőnök úrnak, aki kérésünkre megígérte, hogy azonnal közölni fogja azt a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter Úrral. Ebben a javaslatunkban a fősúlyt arra vetettük, hogy a csatolás esetén Sopronban maradó magyarság érdekében a tanításhoz legszükségesebb eszközöket, padokat, táblákat és kisebb értékű törékeny eszközöket visszatarthassuk.

A V. K. M. távirati válasza augusztus 11-én este érkezett hozzánk, de elutasító volt. Kötelességszerűen hozzáfogtunk tehát az intézet felszerelésének becsomagolásához és elszállításához. A gyermekeik jövője miatt aggódó szülők ekkor táviratban fordultak a miniszterhez az eredeti rendelet módosítása és enyhítése végett, majd pedig Dr. Thurner Mihály, Sopron sz. kir. város polgármestere az állam és város között 1876-ban létre jött szerződésre hivatkozva írásban tiltakozott az itt maradó magyarság érdekében az intézet teljes kiürítése és végleges elköltöztetése ellen. Ennek dacára folytattuk a csomagolást, magam pedig augusztus 14-én Győrbe utaztam és Dsida Ottó tankerületi kir: főigazgató úrral személyesen közöltem a város és szülők izgatott hangulatát, egyúttal átadtam a polgármester írásbeli tiltakozását, kérve annak a nm. Vallás- és Közoktatásügyi Miniszteriumhoz való eljuttatását, amit a főigazgató úr meg is ígért. Augusztus 18-án a V. K. M. megbízásából megjelent Pitroff Pál központi szolgálatra beosztott győri állami főreáliskolai tanár, egyrészt hogy az elszállítással járó költségeket kiutalja, másrészt pedig hogy közölje a Miniszterium újabb elhatározását, amely szerint a tanításhoz okvetlenül szükséges padokat, táblákat, kisebb értékű és törékeny eszközöket nem kell elszállítani. A kormánynak ez az elhatározása bizonyos megnyugvást keltett a városban. Az intézet nagyértékű felszerelését 6 vasúti kocsiban elhelyezve augusztus 18-án indítottuk el Győrbe. Az intézet legnagyobb és pótolhatatlan értékeit: anyakönyveit, jegyzőkönyveit, legfontosabb iratait, takarékbetétkönyveit, értékpapírjait, platina tárgyait stb. Luksz József tanár és Horváth Károly intézeti altiszt megbízásomból személyesen vitték el Győrbe augusztus 19-én, azokat részben a tankerületi kir. főigazgatóságnak, részben pedig a győri állami főreáliskola igazgatóságának adták át. Az elszállítás költségei 43.773 K-ra rúgtak. Sopron sorsát sokan ekkor már reménytelennek látták, a bizakodók tábora napról napra lesorvadt, a csüggedők, reménytvesztettek száma pedig egyre gyarapodott…

 

(Az augusztus 27-i alakuló értekezleten a tantestület úgy dönt, hogy további intézkedésig az itt maradt alapfelszereltséggel, helyben kezdi meg a tanévet. Zaklatott félév indul el, hátterében ágfalvi ütközettel, velencei egyezménnyel, királyi puccskísérlettel és egy izgatott hírekben tobzódó várossal. Aztán a december 14-i népszavazás az iskola életében is fordulatot hoz. A város magyar marad, az iskolaépület továbbra is a főreált szolgálhatja, a felszerelés visszatérhet.)

 

…A kiürítés alkalmával elszállított intézeti felszerelés január 7-én érkezett vissza Győrből. A tárgyak általában véve elég jó karban kerültek vissza, kivéve az egyik vasúti kocsiban elhelyezetteket, ahol annak a kocsinak egy másikkal való összeütközése folytán több könyvesláda szétesett, sok kép megrongálódott, több képnek kerete és üvegje összetörött A visszaköltöztetés 27.698 K-ba került. E helyütt is hálás köszönetet mondok azoknak a kartársaknak, akik az intézeti felszerelés el- és visszaszállításánál a csomagolás nehéz és türelmet igénylő munkájánál oly önzetlenül, kitartóan és lelkiismeretesen közreműködtek, köszönetemet fejezem ki az intézet altisztjeinek és azoknak a derék tanulóknak, akik kartársaimhoz hasonlóan a hurcolkodás alkalmával olyan önzetlenül és szorgalmasan támogattak… 

 

(A közeljövő feladata is adott):

 

…Az iskola épülete és tantermei, miután évek sora óta, a háború, forradalmak és bizonytalan helyzet miatt rendszeresen nem tataroztattak az elhanyagoltság látszatát keltik. Az épület alapos javítása égetően szükséges. (1921/22)

 

Az értesítők az épületről szólva egy darabig csak ezt a folyamatos állagmegóvást említik. Ezekből a bejegyzésekből úgy tűnik, hogy az állam által juttatott tatarozási költségek nagyobb beruházásra – például díszterem kialakítására – nem voltak elegendők, viszont az épület állandó karbantartását alapszinten biztosították. És ha minden kötél szakadt, akkor az intézmény a bevált átidomítási technikához nyúlt, vagy a málló vakolatot szemléltető képekkel fedte el:

 

Az iskola épülete és tantermei az óriási költségeket felemésztő rendszeres és alapos tatarozás hiánya miatt bizonyos mértékig már az elhanyagoltság látszatát keltik. Miután a tantermek sötétek, a gázvilágítás pedig már évek óta szünetel a városban, a folyosók és termek legnagyobb részét villany lámpákkal szereltük fel. A villany felszerelés 330.732 K-ba került. (1922/23)

 

Az iskola épülete és tantermei az óriási összegeket felemésztő költségek miatt csak részben voltak tatarozhatók. Az 1923-24. tanév folyamán tatarozási és javítási költség címén az állam 8.600.000 K-t utalt ki az intézetnek. Az állam által különféle átalány fejében kiutalt összeg 4,264.000 K volt. (1923/24)

 

Az iskola épülete – ha a legideálisabb követelményeknek nem is felel meg teljességgel – általában véve elég jó állapotban van. Nagy híját érezzük különösen iskolai ünnepélyek alkalmával egy díszteremnek s nagy szükségünk volna egy szülői fogadószobára. A folyosókat és tantermeket művészi, történeti, földrajzi és természetrajzi szemléltető képekkel igyekeztünk díszíteni. Az idei év folyamán 25 darab képet szereztünk be mintegy két és fél millió K értékben. Nagyszünidei javítási és tatarozási díj címén az állam 25 millió K-t utalt ki az intézetnek. (1924/25)

 

Az iskola épülete általában véve elég jó állapotban van. A folyosókat és tantermeket az idei tanév folyamán is művészi, történeti, földrajzi és természetrajzi szemléltető képekkel igyekeztünk díszíteni. Nagyszünidei javítási és tatarozási díj címén az állam a múlt évben 153 millió K-t, az idei évre 78,307.000 K-t utalt ki az intézetnek. (1925/26)

 

Az iskola épülete általánosságban véve megfelel a tanítás feltételeinek, noha célszerűség szempontjából sok kifogásolni valót lehet rajta találni. Tantermei, udvara, folyosói a tanulók számarányához viszonyítva szűkek, a 11 osztályt csak úgy lehetett elhelyezni, hogy a volt igazgatói lakást már 1910. aug. 1-e óta a szükséges termek céljaira kellett lefoglalni, ami sok tekintetben hátrányos. Iskolai ünnepélyek alkalmával mindig nagyon nélkülözünk egy, a közönség befogadására alkalmas dísztermet, a rajztermek sem egészen megfelelők. Az idei év folyamán sikerült az igazgatói külső iroda egy részéből szülői fogadószobát létesítenünk, erre már évek óta nagy szükségünk volt. Az állam évről évre gondoskodik az épület belső javításáról, az idei tanévben erre a célra 7504 P-t fordított; a külső tatarozás és javítás a várost illeti. (1926/27)

Az épület szenespincéjét diákklubbá alakította át a 2007-es felújításAz épület szenespincéjét diákklubbá alakította át a 2007-es felújítás

A következő tanévi értesítőtől kezdve kutakodó kíváncsiságom alaposan lelohadt. Tíz év kiadványaiban csak az előbbi szöveg első három mondatát – szó szerinti vagy alig eltérő változatban – olvasni, bizony rendkívül unalmasnak tűnt fel előttem. De megint megtanultam: Óvakodnom kell a felületes ítéletektől! Amikor alaposabb böngészésre kényszeríttettem magamat, egyszerre csak jelezni kezdtek az e szöveghez kapcsolt – első látásra csak pénzügyi elszámolásnak tetsző mondatok. 

Ígérem, nem fogom untatni az Olvasót az ismétlődő szövegrész többszöri idemásolásával, de most az egyszer hadd tegyem ezt meg, hogy megvilágosítsam, miről is beszélek. Tehát a következő évi értesítőben ezt látjuk:

 

Az iskola épülete általánosságban véve megfelel a tanítás feltételeinek, noha célszerűség szempontjából sok kifogásolni valót lehet rajta találni. Tantermei, udvara, folyosói a tanulók számarányához viszonyítva szűkek, a 11 osztályt csak úgy lehetett elhelyezni, hogy a volt igazgatói lakást már 1910. aug. 1-e óta a szükséges termek céljaira kellett lefoglalni, ami sok tekintetben hátrányos. Iskolai ünnepélyek alkalmával mindig nagyon nélkülözünk egy, a közönség befogadására alkalmas dísztermet, a rajztermek sem egészen megfelelők. Az állam évről-évre gondoskodik az épület belső javításáról, az idei tanévben erre a célra 4374.26 P-t fordított; a külső tatarozás és javítás a várost illeti. (1927/28)

 

Megkockáztatom, az utolsó mondat gondolati hangsúlyai ezek: Az állam – bezzeg! – „évről-évre gondoskodik az épület belső javításáról”, lám, erre a célra ennyi és ennyi pengőt fordított, a külső javítás – azonban – a várost illeti, s itt nem látható egy árva peták sem.

Hogy nem önkényes ez a magyarázatom, az a következő értesítőből még nyilvánvalóbbá válik.  Itt is jön tehát a már harmadik éve szó szerint megismételt három mondat, majd mögé rejtve ez a beszédes pár sor:

 

…Az iskola külső tataroztatása Sopron városát illeti, a belső javítások az államot terhelik; utóbbi a folyó tanév folyamán csak részben történhetett, még pedig költségfedezet hiánya miatt. A forgóáramú villany bevezetésére 1018.25 P-t kellett fordítani, a belső tataroztatásra és egyéb javításokra csak 981.75 P jutott. Az épület úgy külsőleg, mint belsőleg most már alaposabb javításra szorul, jelen állapotában sok tekintetben elhanyagoltságot mutat. (1928/29)

 

S bár látható, az utolsó mondat a külső és belső állapot emlegetésével az állami és a városi felelősségre egyaránt utal, de csak a város neve mellől hiányzik a pénzösszeg.

A város lassan, de vette a jelzést. A következő értesítő már utalást tesz egy kilátásba helyezett külső javításra. Valószínű azonban, hogy az intézmény nem lehetett biztos az ígéret valóra váltásában, mert az itt már csak két mondattá zsugorodó ismétlődés utáni szöveg szinte a jó gazda – rossz gazda szerepét osztja ki az államra és a városra. Állami juttatásként egy elfogadható összeg jelenik meg – egyszerre nincs is szó az épület belső állapotáról! – a külső tatarozás hiánya azonban hangsúlyt kap:

 

Az iskola épülete általánosságban véve megfelel a tanítás feltételeinek, noha célszerűség szempontjából lehet kifogásolni valót találni rajta. A tanulók számarányához viszonyítva folyosói szűkek, udvara kicsi, díszterme hiányzik, a rajztermek nem megfelelőek. Külső tataroztatása Sopron városát illeti, a belső javítások az államot terhelik. Az elmúlt tanév folyamán az állam tatarozás címén 3000 pengőt utalt ki. Az épület külsőleg alapos javításra szorul, jelen állapotában sok tekintetben elhanyagoltságot mutat. Az épület külső, alapos javítását a város a jövő tanév folyamán helyezte kilátásba. (1929/30)

 

Bizony a sejtés beigazolódott, a következő évben nem indul meg az épület kívülről való tatarozása. Az iskola ellenében nem kívánok utólag sem a város fogadatlan prókátora lenni, de azért azt nem feledhetjük, a nagy gazdasági világválság évei kezdődtek el.

Mindenesetre a tatarozás elmaradását követő hangulatról pontos képet ad az, hogy két évig az újabb értesítők szűkszavúan csak az előbbi szöveg első három mondatát ismétlik meg, betűről betűre, hozzáfűzött kommentár nélkül.

Ugyanezt az eljárást alkalmazza a harmadik évben megjelenő értesítő is, azzal a különbséggel, hogy a pontos szövegismétlés után váratlanul felbukkan egy mondat:

 

… Az 1932. év nyarán Sopron városa 15,000 pengőt fordított az iskola épületének külső tatarozására. (1932/33)

 

De hol van az ováció, az örömünnep? A mondat gyanús szűkszavúsága mögött csak sejthetjük, hogy ez a pénzösszeg, különösen az elmúlt évek inflációs hatásait is bekalkulálva, nem lehetett elégséges az egész épület külső rendbehozatalához.

Nem is említik meg ezeket a munkálatokat a következő négy év kiadványai, ehelyett továbbra is konok monotóniával ismételgetik:

 

Az iskola épülete általánosságban véve megfelel a tanítás feltételeinek, noha célszerűség szempontjából lehet kifogásolni valót találni rajta. A tanulók számarányához viszonyítva folyosói szűkek, udvara kicsi, díszterme hiányzik, a rajztermek nem megfelelőek. Külső tataroztatása Sopron városát illeti, a belső javítások az államot terhelik.

 

S közben persze a második emelet mennyezetén a szinte láthatatlan repedés a dolgok akkori állásától alig zavartatva magát nődögélt és nődögélt…

A 2007-es tetőtér-beépítés az eredeti tartógerendákat térelemként meghagyta a díszteremben és az osztálytermekben isA 2007-es tetőtér-beépítés az eredeti tartógerendákat térelemként meghagyta a díszteremben és az osztálytermekben is

 

Ez is érdekelheti