Főoldal › Rólunk › Köszöntő

Kedves Látogató!

Az emberi faj ősidők óta történetekben él. Történetekben jeleníti meg a múltját, történetekben adja tovább a legfontosabb élettapasztalatokat és azok örök tanulságait. Történetek segítségével idézi fel az emlékeket. Történeteken keresztül éli újra hőseinek tetteit is.

A történetmondás közösségépítő folyamat kezdettől fogva.

Mindannyian szeretünk történetet mondani, hallgatni és a szereplőjévé válni. Ki sem tudjuk kerülni, hogy részei legyünk egy-egy történetnek.

A Soproni Széchenyi István Gimnázium tanárainak és diákjainak története Széchenyi István szellemi hagyatékának a továbbviteléről szól.

A mi történetünk lényege abban ragadható meg, hogy tudatosan hagyjuk magunkat inspirálni Széchenyi elgondolásaitól.

A Széchenyi életéhez köthető események egy értékkört írnak le. Ezek az értékek többek között a befogadás, az elköteleződés, a tudásmélyítés, a hagyomány és modernség ötvözése, a szabadság és az autonómia tiszteletben tartása, a holisztikus szemléletmód, a tudatosság, a felelősségvállalás, a hűség.

 

 

A Széchenyi életéhez köthető események és a hozzájuk rendelt értékkör

(A Széchenyi életéhez köthető események és a hozzájuk rendelt értékkör)

 

Ez az értékkör megjeleníthető az iskola meghatározó eseményeiben oly módon, hogy rituálészerűen ismétlődik minden tanévben.

Erre irányul a tantestület újító szándéka.

Ebben a koncepcióban látjuk azt az erőt, amely egyszerre köt a hagyományhoz, ugyanakkor lök a folyamatos megújulás felé.

Ez a koncepció hivatott tovább erősíteni a széchenyis identitást.

Farkas Gábor

igazgató